Vélemények, ajánlások
Nagyon fontos számomra az ügyfeleim elégedettsége! Boldogsággal tölt el, amikor látom az arcukon a mosolyt, ahogy a képeimet nézik. Ezeket a kedves szavakat Tőlük kaptam….

Sosem tartottam magunkat túl jó fotóalanynak, a kamerával való kapcsolatunkat inkább a menekülés és a szégyellős elrejtőzés jellemezte korábban. A jegyben járásunk időszakát azonban szerettük volna képekkel is megörökíteni, és ekkor ismertük meg Szabit. A fotózásunk sokkal fesztelenebb volt, mint képzeltem.
Leginkább egy jó társasággal a szabadban eltöltött szép délutánként lehetne leírni. Szabi megadta a szabadságot, hogy olyan beállásokat próbáljunk ki, amilyeneket szeretnénk, de ha elfogyott az ötletünk, ő előállt újakkal.
A végeredményt nagyon szeretjük. A képek természetesek, letisztultak, mégis sokfélék a jó háttérválasztásnak és az ügyes utómunkának köszönhetően. Azóta is sok szép pillanatot okoztak nekünk, akárhányszor elővettük őket.
Vica és Norbi

Nagyon hálásak vagyunk Szabinak, hiszen neki köszönhetően nemcsak profi képeket kaptunk, de maga az élmény is nagyon kedves emlékként maradt meg bennünk. Bár alapvetően esetlenül mozgunk kamera jelenlétében, Szabi odafigyelésének és egyedi humorának köszönhetően oldott hangulatban telt mind a jegyes, mind az esküvői fotózásunk. Ez fokozottan sokat jelentett az esküvőnk napján, amikor az izgalmak és a reflektorfény közepette is volt tere belsőséges pillanatoknak, valódi meghittségnek. Emellett nagy biztonságot jelentett a tudat, hogy többször is előzetesen egyeztettünk az elképzeléseinkről, amihez Szabi abszolút nyitottan állt és segített ezeket továbbgondolni. Így például apró sününk, Ropi, is méltó helyet kapott a fotókon és később az ebédlő falán is. Számunkra nem is kérdés, hogy lelkiismeretessége, profizmusa és bohókás jelleme miatt minden ismerősünknek ajánljuk, illetve életünk következő fontos állomásán is őt fogjuk felkeresni.
Kata és Bandi

Ha egy igazán kreatív és lelkiismeretes fotósra vágysz, akkor Szabi a tökéletes választás! A jegyes fotózásunkat ő csinálta és mivel nem vagyunk túl fotogének már egy jó képnek is örültünk volna, de hála Szabinak szuper képek születtek, nagyon elégedettek voltunk a munkájával. Maga a fotózás is remek hangulatban telt, sokat nevettünk, segített feloldódni, illetve jó tanácsokkal látott el minket, hogy természetesen mozogjunk a kamera előtt. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk!
Nóri és Roland

Érdeklődve hallgattam, amikor Szabi évekkel ezelőtt először mesélt nekem az új hobbijáról, a fotózásról egy egyetemi nap végén. Lelkesedése meggyőzött a beszélgetés végén arról, hogy felkérjem egy páros fotózásra. Emlékeim szerint, mi voltunk Bogival az első ügyfelei. A fotózás remek hangulatban telt, a képekből fotóalbum is készült, ami azóta is megbecsült része a könyvespolcunknak.
Pár évvel később, amikor megszületett a kisbabánk ismét megkerestük Szabit egy újszülött fotózás ötletével. Számára akkor ez még ismeretlen terület volt, de remekül megoldotta a feladatot. Imádtuk a fotózást, ahogy az elkészült képeket is. Hamarosan bővül a családunk, ezért már a következő baba fotózásról egyeztetünk vele.
Végül, de nem utolsó sorban Szabi a vállalkozásom honlapjára is készített business portrékat, ami nagyon tetszett az oldalamra látogató ügyfeleimnek.
Elmondható, hogy Szabival kölcsönösen köszönettel tartozunk egymásnak. Mi egyrészt azért, mert egy szuper fotósra találtunk a személyében, aki igényes a munkájára, Szabi pedig a megbízásainkon keresztül a fotózás új területeivel ismerkedhetett meg.
Bogi és Zsombor