Sztorik

Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb emberben nem élnek jó emlékek a fotózásokról. Fenntartásokkal és aggodalmakkal érkeztek hozzám: „rólam nem lehet jó képet csinálni, soha nem tudok természetesen mosolyogni, nem tudok pózolni a kamera előtt,”… és társaik.

Nem tagadom, hogy az egyik kedvenc szabadtéri „stúdióm” a debreceni Botanikus kert. Olyan sok emlék köt oda az egyetemi éveimből, hogy még fényképezőgép nélkül is gyakran betérek egy-egy sétára.

Azt nem tudom, hogy valóban színház-e az egész világ, de a nappalink februárban biztos, hogy az volt. Peti jött, és hozta magával a művészt, a lelkészt, a spárgára éhes vendéget, és még számos arcát. A képek összefűzésével pedig kirajzolódtak a karakterek történetei…

El tudjátok azt képzelni, hogy hazajön a feleségetek a fodrásztól, és fotósként nem ragadtok azonnal fényképezőgépet, hogy éljetek ezzel a remek lehetőséggel? Nem, ezt én sem tudtam elképzelni…