GYakori Kérdések

Ezen az oldalon gyűjtöttem össze azokat a kérdéseket, melyekkel gyakran fordultok hozzám. Igyekeztem mindent megválaszolni, de ha valami mégis kimaradt volna, akkor azt itt tudod feltenni:

I. Miért jó az esküvő előtti jegyesfotózás?

A jegyesfotózás egy körülbelül két órás, kötetlen hangulatú páros fotózás az esküvő előtti időpontban, melyről kb. 30-40 db nagy felbontású képet kaptok kézhez digitálisan. Amolyan főpróba a pár és a fotós között. Remek lehetőség, hogy megismerjük egymást, kialakuljon közöttünk egy kötetlen viszony, így a Nagy Napon már természetesen fogtok mozogni a kamera előtt.

II. Az esküvő napján elég nagy lesz körülöttünk a sürgés forgás. Másik időpontban is lehet a kreatív fotózás?

Sőt! Ezt javasolni is szeretném Nektek! Az esküvő napján elég kötött a menetrend, vélhetően sok dolog fogja majd megosztani, lekötni a figyelmeteket. A kreatív fotózásra érdemes két-három órát rászánni, és nem biztos, hogy a készülődés mellett erre alkalom nyílik. Amennyiben tehát lehetőség van rá, én javaslom, hogy külön napon történjen a kreatív fotók elkészítése. Így egyrészt nem kell sietnünk a fotózás során, Ti is felszabadultabbak tudtok lenni, a napszakot, és a helyszínt is jobban meg tudjuk választani. Szebb fényekben szebb fotók születnek.

III. Mi történik, ha a kreatív fotózás napján zuhog az eső, és nem tudunk fotózni a szabadban?

Valóban megtörténhet, hogy az időjárás nem lesz kegyes hozzánk a kreatív fotózás napján. Természetesen ebben az esetben sem esünk kétségbe, hiszen ekkor már lesz egy „B” terv is a tarsolyunkban. Az esküvő előtti személyes, vagy telefonos konzultációnk során ugyanis egy “eső helyszínt” is megbeszélünk arra az esetre, ha a kreatív fotózás napján leszakadna az ég.

IV. Hogyan kapjuk meg az esküvői fotókat?

Az esküvő napjáról a képeket elektronikusan, JPG formátumban, az esküvőtől számított legfeljebb négy héten belül küldöm meg. Én magam a kézzel fogható, nyomtatott képeknek vagyok a híve, amit kézbe tudtok venni, és körbe tudjátok adni, amikor összegyűlik a család. Éppen ezért az elektronikus képeken túl nyomtatott fotókat is kaptok tőlem egy elegáns fadobozban, ami megőrzi majd az emlékeiteket. Az esküvőtök legszebb pillanatairól pedig egy kemény borítós, matt fotópapírra nyomtatott 42 oldalas albumot is készítek.

IV. Hogyan zajlik a családi fotózás, mikor kapjuk meg a képeket? Mikor fizetünk?

A családi fotózásom stílusát leginkább a spontaneitás jellemzi. Egy közösen megbeszélt szabadtéri helyszínre megyünk ki egy késő délutáni órában. Egy- másfél órás könnyed, játékos séta közben fognak megszületni a képek.

A fotózást követően a képeket leválogatom, és a digitális utómunka után legkésőbb a fotózás napjától számított 3 héten belül átküldöm Nektek bélyegképek formájában elektronikusan, amiből Ti ki tudjátok választani a csomagban foglalt darabszámot.

Az ajánlattal együtt egy rövid szerződés tervezetet is küldök, melyet át tudok olvasni, és ha mindenben megfelelőnek találjátok, 30% előleg átadása mellett a fotózás napján aláírjuk. A teljes összeg kifizetése a képek átküldésével egy időben történik.